Energetika

A Termál-Egészségipari Klaszter Egyesület tagjai körében, a Klaszter megalakuláskor a „termálvíz hasznosítása” elsősorban gyógyászati, illetve turisztikai céllal történt, a geotermikus energiahasznosítás az elmúlt pár évben került előtérbe. Olyan megkeresések történtek, melyek a tagjainknak számos lehetőséget teremtettek a termálvíz, mint megújuló energia hasznosításával, felhasználásával kapcsolatosan. Továbbá a klaszter tagjaként a Debreceni Egyetem és néhány környezetvédelemmel foglalkozó klasztertag is azzal a javaslattal élt a klaszter irányába, hogy közös együttműködések keretében dolgozzunk ki termálvíz-hasznosítással és kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos projekteket. Ezen projektek kidolgozása és a megvalósításának előkészítése folyamatban van.

A geotermális energia, a termálvíz és a földhő, egy megbízható energiaforrás melyet a meleg víz, az áramellátás és a fűtési rendszerek biztosítására tudunk felhasználni. 

Fürdőink, és az azokkal kapcsolatos létesítmények a termálvizet jelenleg elsősorban gyógyászati és üdülési célra használják, azonban ezek – akár kombinált, ún. kaszkád rendszerű használatban – alkalmasak energetikai és/vagy mezőgazdasági célú felhasználásra is. 

A geotermikus energia nem alternatív, hanem additív energiaforrás, ami azt jelenti, hogy a többi, döntően fosszilis energiahordozó hasznosításával együtt, illetve azokat kiegészítve hasznosítható. Egyike a legolcsóbb, leggazdaságosabban kitermelhető megújuló energiaforrásoknak. Azaz a régió adottságai a geotermikus energia tekintetében kiválóak, aminek az oka, hogy a Kárpát-medencében az üledékes kőzetek dominálnak, illetve a földkéreg hazánkban az átlagosnál vékonyabb.

Az Észak-Alföldi Régió termálkútjai, jelentős mennyiségű gázt, jellemzően metánt (CH4) tartalmaznak, amely egy további energiafelhasználást tesz lehetővé. Üvegházhatású gáz lévén a környezetbe kerülését el kell kerülni, melynek praktikus módja, hogy gázmotorban villamos áram termelésére hasznosítjuk (elégetjük). Ez a folyamat ugyancsak üvegházhatású füstgázok (elsősorban CO2, NOx, CO, stb.) keletkezésével jár, melyeket azonban kiválóan lehet tovább hasznosítani.

A fentebb leírtak alapján a termálvíznek, mint megújuló energia forrásának, számtalan felhasználási területe van, és további számtalan olyan kiaknázatlan terület lehet, amelyet a Klaszterünk, tagjain keresztül, illetve külső együttműködő partnerekkel, hazai és nemzetközi együttműködésekben dolgozhat ki, majd valósíthat meg.

A célunk, hogy a fentebb leírt területeken minél több javaslatot, lehetőséget, megoldást, valami újat terjesszünk tagjaink elé, azok gazdaságos vagy esetlegesen nyereséges működésének segítésében, új környezettudatos szemlélet kialakításában, az energiaközpontú gondolkodás mellett. Mindezeket a Földünk megóvása érdekében, a környezetvédelmi direktívák, normatívák, szabályok és jogszabályok figyelembe vételével kívánjuk meglépni, önállóan és együttműködések keretében egyaránt.

Energetika | Termál-Egészségipari Klaszter Egyesület

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /var/www/clients/client68/web257/web/includes/common.inc:2748) drupal_send_headers() függvényben (/var/www/clients/client68/web257/web/includes/bootstrap.inc 1232 sor).
  • PDOException: SQLSTATE[42000]: Syntax error or access violation: 1142 INSERT command denied to user 'c68_teke'@'localhost' for table 'watchdog': INSERT INTO {watchdog} (uid, type, message, variables, severity, link, location, referer, hostname, timestamp) VALUES (:db_insert_placeholder_0, :db_insert_placeholder_1, :db_insert_placeholder_2, :db_insert_placeholder_3, :db_insert_placeholder_4, :db_insert_placeholder_5, :db_insert_placeholder_6, :db_insert_placeholder_7, :db_insert_placeholder_8, :db_insert_placeholder_9); Array ( [:db_insert_placeholder_0] => 0 [:db_insert_placeholder_1] => cron [:db_insert_placeholder_2] => Attempting to re-run cron while it is already running. [:db_insert_placeholder_3] => a:0:{} [:db_insert_placeholder_4] => 4 [:db_insert_placeholder_5] => [:db_insert_placeholder_6] => http://termalklaszter.hu/hu/energetika [:db_insert_placeholder_7] => [:db_insert_placeholder_8] => 54.235.48.106 [:db_insert_placeholder_9] => 1542210790 ) dblog_watchdog() függvényben (/var/www/clients/client68/web257/web/modules/dblog/dblog.module 160 sor).

Hiba

A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.